7.nap Gernika-Lezama

Estére egyre jobban gömbölyödő bokám éjszakára vizesborogatást kapott. A kicsit bicegős reggel után azonban gyorsan bejáródott. Az Északi útnak, egy viszonylag elhagyatott szakasza következett,14 km-en belül nem volt semmi civiliváció, még vízvételi lehetőség sem. Az első igen combos 3 km felvitt az Alto de Morga magaslatra. A hegynyergen állva, mindkét irányban lejtett a táj, az út csak Santiago felé hullámzott tovább. Innen közepes nehézségű, aszfalt, köves, sziklás, helyenként tűlevéllel kipárnázott, süppedős erdei talajon, néhol vízmosásban és sáros kavicsos dagonyán átkelve hagytuk magunk mögött a métereket.

A fák lombjai közt kitekintve időnként fel-fel csillant  az óceán ezüstösen szikrázó víztükre, ez bizony már azt jelentette, hogy az út kanyarodik vissza a tenger felé. A hosszú erdei út mentén egy helyi család frissítővel, harapnivalóval megrakott asztallal várt bennünket. Pecsétet kaptunk zarándokigazolványunkba. Kedvességükért viszonzásáért emlékkönyvükbe jegyeztünk hálánkat, magunkat és országunkat, továbbá a kifüggesztett térképükön egy gombostűvel jelöltük hogy honnan érkeztünk.

20160827_08170357d576bac832f.jpg

A mai napot 20 km megtétele után befejeztük, két oka  is volt ennek. Egyik, Bilbao közelsége, a holnapra tervezett rövid táv lehetővé teszi, hogy legyen kellő időnk a város nevezetességeinek, látnivalóinak felkutatására és megtekintésére, a másik  pedig a zarándokszállás, amely Lezama-ban található és ez az utolsó szálláshely Bilbaoig, mindössze 20 ággyal. Tartottunk tőle, hogy telt ház esetén tovább kell menni Bilbaóig. Felesleges volt aggódni, ehhez a létszámhoz a rendelkezésre álló szállás elegendő.

Ezt az utat, valóban csak a 5%-a járja a zarándokoknak, ezáltal sokkal kevesebb nemzet vándorával lehet itt találkozni. Nincs kínai, jap?n, vietnámi. Viszont európa szinte minden országából vannak itt, ausztraliaból, amerikából, de még brazíliából is.
Azonban nem találkoztam eddig magyarral, nem úgy mint a francia úton. Ahol, a repülőről történő leszállást követően három földimmel is összefutottam, és így volt ez végig, ami adott egyfajta biztonságot is.

20160827_08282857d576bac0987.jpg

Az első nap, Pasai Donimabe-ban hiányzott a magyarok jelenléte. De, ahogy telnek a napok, ez is változik. Akkor, mi magyarok talán egy kicsi elszeparálódtunk a többiektől – persze ez inkább rám volt jellemző a nyelvtudás hiánya miatt – ennek nyelvi sajátosságunk is az oka, hiszen nekünk kell nyitni a többiek felé, mivel a mi nyelvünket alig-alig beszélik a világban. Most más a helyzet. Muszáj kommunikálni, mert egyébként lemarad, kimarad, elmarad az ember. Ez a helyzet feloldja a sziklaszerűen beépült gátat az ember tudatában. Nincs mese, beszélni kell, nem azon kell aggodalmaskodni, – amit persze eddig is tudtam – hogy vajon, helyesen, jól mondom-e. Hiszen magyarul sem beszélünk hibátlanul, akkor pedig miért is akarnánk ezt idegen nyelven.  Ezáltal egy másfajta kapcsolat alakul ki a közösséggel, nem beszélve arról, hogy sokat lehet tanulni abból, hogy segítenek, kijavítanak.

Jó lehetőség lehet ez a továbblépéshez. Egy ilyen úton, sokféle elhatározás, terv megszületik, azonban otthon, visszatérve a mókuskerékbe nagyrésze feledésbe merül, felülíródik.
Holnap Bilbao, Hola!

(99)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


× egy = 4