4. nap Zumania – Izarbide

Embertpróbáló napot tudhatok magam után. Még az út elején járok, de azt már tudom, hogy ez a Camino soha nem lesz olyan népszerű, mint a francia. Ehhez komoly kondícióra és még komolyabb elhivatottságra, akaratra van szükség. Nem véletlenül kezdte Pfliegel Péter a Vászúton című útikalauzát azzal, hogy nehéz, nagyon nehéz.

az útvonal + magasságok
Igen ez tényleg nehéz, össze sem hasonlítható a másik úttal. Nincsenek nagyon nagy magasságok, gyakorlatilag 100-200-300 méter a szintkülönbség – egyenlőre – de nagyon rövid szakaszon. Ahogy felér az ember az emelkedő tetejére, már ott a lejtő és általában sokkal meredekebb lefelé mint a kaptató volt. És ez így ment egész nap, fel-le mint a hullámvasút. Nem ért váratlanul, felkészültem a mai napra, a gronze.com honlap hasznos információkat ad az útról. Az napi szakaszok nehézségét ötös skálán jelöli. Igaz, hogy nem teljesen a fenti honlap szerinti etapok szerint haladok, de a mai nap négy pontot kapott az ötből.

20160825_102252.jpg

Szükség volt az erőt adó, feltöltő pihenőkre. Ilyen megálló volt az alig két tucat házból álló Itziar. A környék látképét már messziről a falu temploma uralta, ahová betérve, és nézelődve megjelent a templomi segéd, aki nagyon kedvesen fogadott és beinvitált bennünket a parókiára – időközben érkezett még egy-egy német-spanyol-amerikai zarándok – ezt követően templom minden különleges helyét megmutatta, felmentünk az oltár mögötti részre, a templom jellegzetessége a gipuzkoai hét fekete madonna egyike volt.
Készített rólunk fotókat, majd útravaló jókívánságait névre szólóan megkaptuk. Mivel öten voltunk úgy döntöttünk Lídia legyen ezen irat őrzője, mi pedig egy-egy fotót készítettünk emlékül róla.

20160825_105818_001.jpg

A templom előtt még hosszasan mutogatott a távolba fel és le, érzékeltetve ezzel, hogy milyen terepviszonyok várnak még ránk.
Debábig érve a szedrektől roskadozó bokrokról pótoltuk az elvesztett energiáinkat, majd a város főterén egy nagy pihenőt tartottunk, ahol egyre többen jöttünk össze zarándokok, akikkel már legalább egy bemutatkozás erejéig ismertük egymást.
Lidiával a ma napig együtt megyünk, annak ellenére hogy eldöntöttem, egy-két napig rendben van, de a későbbiekben megkérem, hogy mindketten járjuk a saját utunkat, hiszen nem  véletlen, hogy egyedül indultunk.

20160825_111733.jpg

Azonban Lidia az első szálláson hagyta a telefonját, amit aznap félúton vett észre.
Ugyan azt mondják a Caminon a tárgyak utolérik gazdájukat, de addig amíg engem utolért a papucsom, sajnos az ő telefonja még valahol keresi gazdáját.
Ebben a helyzetben nem tudom megkérni arra, hogy külön-külön folytassuk utunkat, hiszen aki tapasztalta már, az tudja mit jelent a mai telekommunikációs világban ha napokig nem tudjuk éri el családtagjainkat. Így, a holnapi napnak is együtt vágunk neki.

(116)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


+ egy = 3