Santiago de Compostela-Fisterre

image

Fisterre három napnyi járásra van Santiagotol – igen kemény menetben – így a napló írással kicsit elmaradtam, de gyorsan összefoglalom az elmúlt napok eseményeit.

Volt minden! Kedd reggel ködös, esős időben indultam, délelőttre  szépen kiderült az ég. Napközben az erdőben menetelve utolért egy lány, mint kiderült magyar. Tényleg igaz, hogy az Út összehozza az embereket, őt is ismertem, hallotam róla, sőt Budapesten tartott előadására szerettem volna elmenni, de idő hiányában akkor lemaradtam. Nem véletlen, hogy akkor nem jutottam el,  nem maradtam le semmiről,  most elmesélte az útját. Tavaly tavasszal Magyarországról indult gyalog, öt hónap alatt tette meg az utat. Úton, útfélen, pajtákban, istállókban, időnként parókiákon és temetőkben töltötte az éjszakákat, ahol épp ráesteledett. Szerinte a temető a legbiztonságosabb hely, általában körbe van kerítve, van víz és ha szerencséje van az embernek van fedett “szabad” kripta is. Fantasztikus élmény volt vele menni, teli  energiával, élménnyel, önbizalommal. Most a Pireneusokból jött már körülbelül két hónapja gyalogolt,  nádszál vékony, 20 kg-os pakkját cipelve Fisterrébe tartott, az elkövetkező egy hónapban a magyar szálláson lesz önk?ntes hospitalerina. Megbeszéltük, hogy a szálláson találkozunk, és mindketten a saját tempónkra váltottunk.

Első nap Negreiraig mentem, viszonylag rövid, de nehéz szakasz volt. A második nap több mint 40 kilométer, a könyv szerint könnyű, de hosszú, és ráadásul rém unalmas. A reggeli sötétségben eltévedtem, gyanús volt hogy senki nem előz meg, jelek sehol.  Kérdeztem az irányt, de itt nem tudnak rövid válaszokat adni, csak mondják és mondják… :)Úgy döntöttem, jobb ha visszafordulok – jól tettem –  errefelé már nem vezetik olyan egyértelműen a vándort, mint Santiagóig. Délután újra elkezdett esni, este hétre értem Olviorába bőrig átázva, átfázva. Másnap reggel az idő még zordabb volt, természetesen a párás, hideg éjszakában semmim nem száradt meg. Bíztam, hogy, ennél rosszabb már nem lehet, de ez nem így történt,  reggel ismét ömlött az eső, először korom sötétben, majd szürke gomolygó felhőkben, ködben, hidegben, iszonyatos szélviharban próbáltam előrehaladni,  de a szél hol hátratolt, hol oldalra, az is küzdelem volt, hogy függőlegesen tudjak maradni. Távolban láttam egy lobogó ruhadarabot, mintha valaki teregetni akarna, gondoltam ki ez őrült rajtam kív?l aki itt van – addig két ember előzött meg, a többiek el sem indultak – hát a Tünde volt, a magyar lány. Az esőkabátjával küzdött, de egyedül esélye sem volt arra, hogy fel tudja venni. Segítettem, majd rövid ideig együtt mentünk tovább, közben mesélte, hogy imádja amikor meg kell küzdeni az elemekkel, de az már szerinte  is extrém időjárás Galíciában.

Ceebe érve, minden rövidujjú ruhadarabomat magamra vettem – hosszút nem érdemes, mert úgyis vizes lesz -, 15 km volt még hátra a világ v?géig – de én már Ceebe is ott éreztem magam –  összeszedtem  maradék energiám, megettem egy nagy  bocadillost, hogy legalább belső fűtésem legyen, és neki vágtam az utolsó szakasznak. Ekkor már az óceán partján jártam – térkép szerint régen – de a homályban semmit nem láttam a víz kékségéből és a tomboló szélben semmit nem  hallottam az alattam szikláknak csapódó hullámok morajlásából.Ahogy jöttem kifelé a hegyekből, és haladtam ki a felhőkből,  megláttam!

Nem akkor láttam először óceánt, de most a végtelenbe nyúló víz látványa e hosszú küzdelem katartikus ajándéka volt.

Az idő csodálatos  meleg lett. Hosszú homokfövenyes sétány vezetett be Fisterrébe, ezt az utat már a fodrozódó hullámok között tettem meg, bármennyire is  nehezítette kifáradó lábaimnak a járást, a víz és a süppedő homok. Távolabb színes házak, mögöttük a földnyelv a világítótoronnyal….

Megkerestem a zarándokirodát kiállították az újabb  oklevelem, ami igazolja, hogy a Santiagoból  idáig az  utat szintén gyalog tettem meg. Por Fin magyar albergueban szálltam meg.

 

imageA középkori világ végén Fisterrében négy dolgot kell a zarándokoknak elvégezniük. Az első zarándok rituálé amit megtettem,  megfürödtem az óceánban, hogy lemossam az út porát, gyűjtöttem fésűs azaz Szent Jakab kagylót. Este felmentünk a világítótoronyhoz, amely egy fél órányi járásra volt a falutól. Leültünk a szikl?k köztött, néztük a párás messzeséget, hallgattuk a hullámok dördülését. Sokan voltunk zarándokok, meghitt volt a hangulat,  búcsúztunk Spanyolországtól és egymástól. Gyönyörű volt a naplemente, annak ellenére, hogynem voltunk túl szerencsések, mert a felhők újra gyülekeztek. Amikor besötétedett itt is, ott is apró tüzek gyúltak, én is elégettem  egy ruhadarabomat, ezzel jelképesen is lezárván a múltat és megnyitva a jövőt. A hagyomány szerint akkor válik az ember zarándokká, amikor ezeket a rituálékat elvégezte.

Azt követően belekóstoltunk, a misztikus Queimada italba. Ez egy hagyományos galíciai szesztartalmú puncs, amelyet a bor lepárlásával állítanak elő, és különleges gyógynövényekkel és kávéval, cukorral, citromhéjjal és fahéjjal ízesítenek. Jellemzően a puncs elkészítése során egy varázsigét szavalnak, hogy különleges varázserővel ruházzák fel a szeszesitalt és annak elfogyasztóját is. Ezek után a queimadát meggyújtják, amely jellegzetes kék lángon ég, miközben újra és újra nyakon öntik pálinkával.

Az út végén lévő világítótorony azt üzente nekem, hogy amit tanultam a zarándoklatom során, mindig iránytmutató fény lesz számomra.

Muxiába sajnos nem jutottam el, de a következő utam a Portugál vagy az Északi út Santiagóból Muxiába fog vezetni.

Szombaton ismét Santiago, vasárnap végre otthon!

image20-e1381033391278-768x1024525127bddaeea.jpg

Fisterra, 2013.10.04.

(524)

2 thoughts on “Santiago de Compostela-Fisterre

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


4 − kettő =