Palas de Rei-Ribadiso

2013.09.27.

imageA napok óta fejünk felett kúszó felhők megnyitották csapjaikat. Reggel gyanúsan sötét volt, sehol egy csillag. Hamarosan elkezdett esni, majd ömleni az eső. Köveken csúszkáltam, cuppogó, folyékon tehéntrágyában jambáztam,  a sikkes szandál és zokni párosításban. Rájöttem, hogy világítanom is felesleges, mert a behomályosodott, esőcsepekkel díszített szemüvegen keresztül semmit sem látok. Maradt a bot, amivel letapogttam az utat. Mire kivilágosodott – fél kilenc, ha nem borult az idő akkor nyolc – már teljesen akklimatizálódtam a szakadó esőhöz. Dél körül értem Melidébe, de akkor már belőlem mindehonnan folyt a víz.
Az útikönyv szerint,  ha valódi kulináris élményre vágyunk, keressük meg az Ezequiel nevű pulpériát, ahol megkóstolhatjuk a helyi specialitást, a polipot. A pulpéria olyan volt, mint egy hangos vásárcsarnok. A polipokat nagy fazekakban főzik, majd forrón kiveszik,  ollóval felkarikázzák megsózzák, megszórják chilivel és meglocsolják olivaolajjal.
Addig amíg megebédeltem, a technikai ruházatomnak köszönhetően viszonylag meg is száradtam. De, az eső még mindig esett, így újabb stratégiát kellett kidolgoznom, még magamra vettem egy fólia esőkabátot, így m?r külsőleg a madárijesztőkkel vetekedtem. Délután egy rövid időre megkegyelmezett az idő, még a nap is előbukkant.
Az út mentén már egyre több, azon helyek száma, ahol pecséteket lehet gyűjteni. Gyakorlatilag ez azoknak fontos, akik csak a compostela kiváltásához szükséges 100 kilométernyi távolságot teszik meg Santiagóig.
Az út során, két zarándokigazolványomba 83 pecsétet gyűjtöttem.
Ahogy közeleg a végcél, úgy érzi szétszakítva magát az ember. Mindannyian sejtjük, hogy lesz egy hely Santiagóban ? valahol a főtéren vagy a katedrálisban -, ahol felsóhajtunk, és tudni fogjuk hogy az úton megtett lépéseknek vége.
Harmincegy napja járom az utamat. Mindennap felkínálta magát a feladat, amit legtöbbször sz?rnyalva, időnként fájdalmakkal küszködve, de elvégeztem.
Azt is érzem, hogy soha nem voltam még ilyen szoros kapcsolatban az égiekkel, mint itt az Úton. Támogatásuk, mondanivalójuk elért, akár égi jelekben, akár gondolatok formájában.
Jelenlétük végigkísért, óvó burokként körülvett, és nem engedte, hogy egyetlen pillanatig is féljek, vagy eszembe jusson, hogy nem tudom végigcsinálni.
Jó lenne megőrizni mostani jóval egészségesebb énemet. Az erdők által megtisztított, oxigéndússá tett testemet, a kényszer nyomása alatt egészségessé váló evési szokásaimat. És ezek csak a külsőségek, sokkal fontosabbak azok a változások, amelyek belül tôrténtek, a kényszerű önállóság, a kemény fizikai megterhelés és életem legszilárdabb célorientáltsága .

  (191)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


hat + 3 =